Gondolom számtalan iromány született már e témában. A nők javának örökös problémája: a fogyás. Úgy gondoltam leírom a saját történetemet, amit átéltem, megéltem, átsírtam stb. :). Hátha segítek ezzel valakinek. Hátha ez hitet ad, hogy igenis össze lehet ezt hozni. Mert bevallom, én nem így vágtam bele.

2013 februárjában kezdtem el megismerkedni a súlyzós edzéssel. Nagyon lelkesen vágtam bele, olvastam cikkeket, ígéreteket, hogy és mint segít ez az áhított alak elérésében. Lelkessé tett, és mint minden ilyenbe, hát ebbe is belevágtam. Elfogadtam, hogy edzeni kell, stimulálni az izmokat, viszont nem változtattam a táplálkozásomon. Azaz nem pozitívan. A nagyobb terhelés hatására többet ettem, de nem híztam, és persze ennek örültem. Viszont nem is fogytam. Az a fajta vagyok, aki a boldogságot javarészt a kajából meríti. Gáz, nem gáz, ez van. Ha éhes a lelkem, feneketlen hordóvá válok, és annyit tudok enni, mint egy ló, anélkül, hogy érezném a telítettséget. Ezt ésszel kontrollálni nagyon nehéz, viszont nem lehetetlen!

Szóval edzettem. Súlyzóval, keményen. Emelgettem, terembe jártam, kínlódtam, 30 kilóval guggoltam, egyszer a rosszullétig terheltem magam. Mert ez hat, gondoltam...aztán 2 év kitartás (vagy inkább elpazarolt idő) után rájöttem, hogy muszáj a zabáláson változtatnom, ha valóban változást akarok. Márpedig akartam, mert egyetlen dolog, amit önmagammal kapcsolatban éreztem, az az önutálat volt. Nem túlzás. Gyűlöltem a külsőmet. Állandó visszajelzéseket "követeltem" a környezetemtől, amelyek enyhítették a görcsöt, ami fogva tartott. De persze ez nem segített, mert amig az ember önmagával nem elégedett, mindegy ki hogyan tekint rá...ha meg elégedett, utána főként mindegy, mert a kisugárzás bevonzza az embereket. Nem a szépség, nem a bomba test, hanem az önmagunkkal való elégedettség.  Így hát eldöntöttem, hogy változtatok. Soha nem voltam kövér, úgy igazán, de a + 10 kiló elviselhetetlen volt számomra. Olvastam a testépítő diétáról, szeretem a húst, így hát vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. Rettegtem, bevallom :). Egy kolléganőm és egy kollégám már benne voltak, így támogattak. Nagyon édes szájú vagyok, így a legrosszabb ez a része volt. Maga a gondolat is fájt, hogy ne egyek csokit....basszus, mit ér az élet csokoládé nélkül??? De a sárga kapszulában leírták, hogy a szervezetnek nincs szüksége cukorra. Max súlyzós edzés után, de akkor sem a kristály cukorra...életemben először akkor fogtam fel ezeket a szavakat. Nem kell a cukor? Ez most komoly? Ők okosabbak, nyilván tudják. Ezt a gondolatot magamévá tettem, és ez segített kitartani. Szerintem- hangsúlyozom szerintem- nem lehet úgy kihagyni a cukrot, hogy fizikailag kerüljük el. Mert arra nincs mód. Lépten-nyomon találkozol vele, minden bolt minden polcán. Így csak az marad, ha agyban rendezed le. Azért egy kiskaput én is csak találtam, ugyanis a diétám úgy épült fel, hogy reggel és este zabpehely + fejérjepor, napi 2 csirke-rizs és egy cottage cheese + pufi rizs. Tehát volt "édességem", csak nem a megszokott káros cukor formájában. 

Az első pár napban soknak éreztem a napi 5-6szori étkezést. Aztán egy hét után már nagyon kevésnek. Volt olyan, hogy éheztem, mert az alacsony szénhidrátbevitelt nem azonnal tolerálja a szervezet. Volt, hogy alig bírtam elaludni az éhségtől. Volt, hogy sírtam, bevallom, és azt hittem feladom, mert ha éhes voltam, nem láttam értelmét az egésznek. De aztán jött a gondolat, hogy türelem, senki nem ígérte, hogy egy hét alatt összehozom, de irtó jó lesz, ha már lesz eredménye. Aztán szépen lassan megszoktam. Alkalmazkodik a szervezet, okos gépezet.Csodák csodájára a "tiszta étkezéstől" (ezt szaknyelven is így hívják) a test erőt kap. Kitisztul. Meglátszott a bőrömön, az erőnlétemen, a kedvemen. Az első 3 hónapban talán 2 kiló ha lement, egyszerűen stagnáltam. Aztán hirtelen elkezdtem nagyon sok bókot kapni. Anélkül, hogy én kértem volna visszajelzést. És akkor döbbentem rá, hogy hopp, eltűnt 5 kiló...észre sem vettem, rá sem görcsöltem, csupán kitartottam.Gondolom mindenkire pozitívan és ösztönzően hat a bók, mint ahogy rám is, így hát csakazértis folytattam. Nem mindig könnyű, és nagyon hamar elindulok én is a lejtőn, nem tagadom. De ma már 10 kilóval vagyok könnyebb. Soha ilyen jól nem éreztem magam a bőrömben. Nem lettem szupermodell, még van min dolgozni, de már tudok hinni benne, hogy az erőfeszítés és kitartás gyümölcsöző. 

Ismerem a diéta összes kínját, reménytelenségét, keservét, de saját tapasztalatom alapján a jó hírem az, hogy van megoldás. Kemény munka, tény, de ha már egy embernek reményt adtam ezzel a bejegyzéssel, akkor már öröm tölt el. Szerintem fontos ismerni az árnyoldalt is, mert segít agyban felkészülni. Sok sikert kívánok mindenkinek, aki ebben belevág :).